Fürdőszobabútorok

Kolpa San, Sara 82

Lassan beköszönt a tavasz. Ideje a fürdőszoba felújításra gondolni. A legkisebb átalakítással, rombolással, mégis leglátványosabb eredménnyel a fürdőszobabútor csere kecsegtet. Ha nincs szükség komolyabb felújításra (burkolat-, fürdőkád-, csaptelep csere), mégis frissíteni szeretnénk a fürdő miliőjén, vagy egyszerűen csak meguntuk a jelenlegi színeit, formáit, hangulatát, kézenfekvő megoldás lehet a fürdőszobabútor cseréje. Új bútorral az egész helyiségnek új hangulatot adhatunk, ráadásul minden különösebb fúrás, faragás, rombolás nélkül.

 

Tboss, Keramag Icon

Falra szerelt- vagy álló bútorok

Tulajdonképpen mindegy, hogy falra szerelhető, vagy álló bútor mellett döntünk, hiszen mindkettőből hatalmas a választék. Sőt, vannak olyan bútorok is, melyeknél mi magunk dönthetjük el, miképp helyezzük a fürdőszobába. A falra szerelt bútorok előnye, hogy egyszerűbb a padló takarítása, optikailag tágabbnak tűnik a helyiség, valamint kihasználható a szekrény alatti hely is. A falra szerelt bútoroknál figyelni kell a gyártók által meghatározott súlykorlátra, de ez annyira tág határt jelent, hogy inkább csak tájékoztató jellegű.

Végtelen variálási lehetőség

Kolpa San, Zena

A fürdőszobabútor vásárlás az a terület, ahol az ember bátranszabadon engedheti a képzeletét, és biztos lehet benne, hogy mindent megtalál az üzletekben, amit megálmodott. Elképesztő választékot kínálnak a gyártók! Ráadásul magunk dönthetjük el, hogy egy-egy termékcsaládból melyik elemre van szükségünk, melyik tetszik, melyik praktikus számunkra. Vannak nagy, két ajtós fürdőszoba szekrények, és vannak egészen kicsik, választhatunk teljesen zártat, nyitott polcosat, vagy akár a kettő kombinációját. Vannak mosdó fölé szerelhetők fürdőszoba szekrények; ezeknek van tükrös és tükör nélküli változata is. Olyan fürdőszobabútort is találhatunk, melybe beépíthető a mosdó, sőt, olyat is, mely a mosógép, vagy a WC fölé illeszthető.

Fontos a minőség!

Ravak, Evolution

Gyakran biztatunk arra, hogy válasszátok a minőséget, hiszen hosszú távú megoldást nyújt. Tehát, megéri “beruházni” a minőségbe! A fürdőszobabútorok tekintetében ez még inkább így van, hiszen a fürdőben párának, gőznek, víznek vannak kitéve nap, mint nap. A silány minőségű bútorok nem bírják az igénybevételt, néhány év alatt tönkremennek, vagy olyan szépséghibák keletkeznek rajtuk (rozsdafolt, felpúposodott előlapok, leváló élfóliák, lemattult felületek stb.), amelyek elcsúfítják őket és velük együtt a fürdőszobát is. Ezzel szemben a jó minőségű fürdőszobabútorok gyártásánál figyelnek arra, hogy időtálló alapanyagokat, kiegészítőket használjanak, biztosítva ezáltal, hogy a bútor sok sok éven át megőrizze eredeti szépségét!

Fürdőszobabútorok: színek és design

Royo Group, Play

Vannak, akik a klasszikusnak számító hófehér fürdőszobabútorra esküsznek, és vannak, akik merész színekkel dobják fel a fürdőt… És a kettő között még millió szín és lehetőség! Valóban: ma már a legextrémebb kívánságainkat is válóra váltják a gyártók. Egyszerűen nincs olyan, hogy nem találjuk meg álmaink fürdőszobabútorát. És nemcsak a színekkel, a formákkal, stílusokkal is ugyanez a helyzet. A fehértől a feketéig, a szögletestől, az egészen lekerekítettig, a klasszikustól az extravagánsig minden kapható. Csak győzzünk válogatni!

Kategória: Fürdőszobabútorok | A közvetlen link.