Kis fürdőszobák, nagy ötletek

Ravak, BeHappy

Ravak, BeHappy

Sokszor találkozunk a fürdőszoba berendezések-, vagy a burkolatgyártók oldalán  gyönyörűen kialakított, álomszép, hatalmas fürdőszobákkal. Persze rögtön el is tudjuk magunkat képzelni egy ilyenben! 🙂 És elkezdődik az álmodozás… Aztán szembesülünk azzal, hogy sokkal kisebb hely áll rendelkezésünkre, mint a képeken láttuk, és sokan itt fel is adják. Pedig nem kell bedobni a törölközőt! Rengeteg ügyes megoldás, tipp és trükk van arra, hogy egy kicsi fürdőszobából hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet, anélkül, hogy túlzsúfolnánk. Ezekből az ötletekből hoztunk most Nektek egy csokorra valót.

Csapjuk be a szemünket!
Amikor belépünk egy fürdőszobába, rögtön megragadja a tekintetünket az a berendezési tárgy, mely a leghangsúlyosabb, akár a színe, a formája, vagy az elhelyezése miatt. Legalábbis azt hisszük, hogy ez történik. Valójában azonban, mielőtt még feldolgoznánk, hogy mi kapja a főszerepet, máris komoly hatást gyakorolt ránk az uralkodó szín és a fények! Fontos, hogy jól válasszuk meg a fürdőszoba színét. A legjobb, ha világos színeket használunk, mert azok optikailag tágítják a teret. A sötét színekkel csínján kell bánni, de világossal ügyesen kombinálva kedvező lehet a végeredmény. Sokat számít az is, hogy megfelelő mennyiségű természetes fény jut- e a fürdőbe. Ezért, ha lehetőségünk van ablak beépítésére mindenképpen éljünk vele, legyen akármilyen kicsi is! Ha nincs mód ablak beépítésére, akkor pedig a mesterséges fényforrások ügyes elhelyezésével “trükközhetünk”. A több, kevésbé erős fényforrás összességében hangulatosabbá teszi a fürdőt, mint egy nagyon erős. Ráadásul lehetőséget kínál arra, hogy csak a fürdőszoba bizonyos részeit világítsuk meg (például a tükröt, mosdót, vagy a zuhanyzót).

Nem kell lemondani a fürdőkádról

Kolpa San, Corona

Kolpa San, Corona

Gyakran választják kis fürdőszobáknál a tusolót a fürdőkád helyett. Ha a család valamennyi tagja szeret tusolni, ez nagyon jó megoldás lehet a helytakarékosságra. Sőt, ha a hagyományos, megemelt, belépős zuhanytálca helyett walk-in zuhanyt építünk, akkor tovább tágíthatjuk (optikailag) a teret a fürdőben. Zuhanykabin helyett jó megoldás lehet az is, ha egy sarokban helyezzük el a zuhanyt, mert egy íves zuhanytálcával szintén helyet spórolhatunk. (Ebben az esetben különösen figyelni kell a fal burkolásánál a megfelelő víztaszító réteg kialakítására!) Ha pedig nem akarunk lemondani a kádfürdőzésről, akkor válasszunk kisebb méretű kádat. A fürdőkádak méretválasztéka elképesztő, minden igényre gondolnak a gyártók! Vannak már egészen kicsi 100×70 cm-es kádak is, melyek alapterületre nézve semmivel sem foglalnak el nagyobb helyet, mint egy átlagos méretű zuhanytálca. Ha nagyobb kádat szeretnénk, az is megoldható: egy normál méretű kád is befér még a legkisebb fürdőbe is, és ha fölé szereljük a mosdót, máris helyet takarítottunk meg. Kaphatók olyan fürdőkádak, melyeknek az egyik vége kissé keskenyebb. Ezek épp azt a célt szolgálják, hogy akár egy kisebb fürdőben is praktikusan elhelyezhetők legyenek. Megoldást jelenthet a fürdőkádra az is, ha olyat választunk, mely lefedhető. Így, amikor éppen nem fürdünk, gyakorlatilag egy nagyobb, kényelmes rakodási felületet, vagy épp ülőhelyet kapunk általa. Különösen fontos lehet ez, ha gyerekek, vagy idősebb emberek is használják a fürdőt. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a fürdőkádat és a tusolót ötvözhetjük, és egy kádparavánnal elválasztva a fürdőszobától biztosak lehetünk benne, hogy nem kell minden tusolás után felmosni, ugyanakkor a család minden tagja megtalálja a neki megfelelő tisztálkodási formát.

Kolpa San, Cavatina

Kolpa San, Cavatina

Trükközzünk a mosdóval!
Míg a mosógépet simán kitehetjük a fürdőszobából, hogy helyet takarítsunk meg, addig a mosdót nem, az szerves része minden fürdőnek. Viszont, szerencsére jól kombinálható. Említettük már, hogy akár a fürdőkád fölé is

Ravak, Praktik W

Ravak, Praktik W

szerelhetjük a mosdót, de jó ötlet lehet az elhelyezésére, egy eldugott, kihasználatlan sarok is. Sok olyan mosdó kapható, melyeket kimondottan sarokba szántak a tervezők. Ha mégis olyat szeretnénk, mely nem kimondottan oda való (például kerek, nem süllyesztett mosdót), akkor egy kis, méretre készített állványra helyezhetjük, és máris úgy fest majd, mint akit eleve a sarokba szántak a tervezők. Érdemes kihasználni a mosdó alatti helyet is. Mindenképpen célszerű egy kis szekrényt, polcot készíteni a mosdó alá. A mosdó fölött hagyományosan tükör van, azonban választhatunk olyan tükröt, mely mögött ki szekrényke rejlik. Vannak olyan mosdók, melyek nagyobb rakodó felülettel rendelkeznek. Ezeket szintén elhelyezhetjük akár a fürdőkád fölé, de kényelmesen elfér alattuk akár a mosógép, vagy egy kis szekrény is.

A WC-nek is találunk helyet
Ha nincs mód a WC-t külön helyiségben elhelyezni, akkor jó lehetőség rejlik a fölötte lévő szabad helyben. Tehetünk fölé szekrényt, polcot, vagy akár törölközőszárítót is. Kapható olyan WC is, melyre használaton kívül, kényelmes ülő felület hajtható le, így mindjárt újabb funkciót kap. Apróság, mégis jó trükk, ha álló helyett fali WC csészét választunk. Így becsúsztathatjuk alá például a fürdőszoba mérleget, vagy egyszerűbbé tehetjük a helyiség takarítását.

Hatria, G-Full

Hatria, G- Full

Vannak olyan extrém méretű, formájú szaniter termékek és fürdőszoba berendezések, melyek kimondottan nagy segítséget nyújthatnak kis méretű fürdőszobák tervezésekor. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sok mindent lehet akár méretre is készíttetni. Reméljük, már Ti is úgy érzitek hogy a kis fürdőszoba nem probléma, hanem lehetőség!

A bejegyzés kategóriája: Füdrőszoba design, ötletek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.