Komoly döntés fürdőszobaépítésnél, hogy tusolót, fürdőkádat választunk, vagy mindkettőt, esetleg a kettő kombinációját. A fürdőkád (viszonylag) nagy helyet vesz igénybe, ezért különösen fontos kérdés a léte, vagy mellőzése, ha kicsi hely áll rendelkezésünkre a tökéletes fürdőszoba megalkotására. Persze, ebben az esetben sem kell rögtön, automatikusan lemondani a fürdőkádról, hiszen sok ügyes megoldás létezik már a probléma megoldására: például az egészen kicsi fürdőkádak, vagy a fürdőkádként és zuhanyzóként is használható kombinációk. Tudjuk jól, hogy aki kádfürdőzni szeret az sohasem fogja igazán megszeretni a zuhanyzást, és fordítva. 🙂
Beépített és szabadon álló kádak
A legelső kérdés, amit el kell döntenünk, hogy beépített vagy szabadon álló kádat választunk. Amikor új fürdőszobát tervez az ember könnyebb a dolga, hiszen teljesen szabadon választhat e két típus közül és döntésének megfelelően alakíthatja ki az új fürdőt. Más a helyzet, ha átépítésről van szó. Ebben az esetben figyelembe kell venni a korábbi fürdőkád helyét, a meglévő víznyerési- és elvezetési megoldást, és vagy ahhoz kell igazodni, vagy számolni kell egy nagyobb átalakítással, több munkával, bontással, átépítéssel járó munkafolyamattal. Persze megéri a fáradtságot, hiszen, ha már nekilátunk az átalakításnak a végeredmény legyen tökéletes! A beépített kádak esetében választhatjuk a kész előlap alkalmazását vagy a körbe burkolást. Ez utóbbi esetben azonban ügyelni kell egy megfelelő méretű szerelőpanel beépítésére. A szabadon álló kádak elsősorban a nagyobb fürdőszobákban mutatnak jól, hiszen már önmagukban is rendkívül dekoratívak. Az ilyen típusú kádak egyértelműen a fürdőszoba központját jelentik. A beépített kádak ezzel szemben helytakarékosabbak és kiválóan illeszkednek környezetükbe, segítve az egységes miliő megteremtését.
- Kolpa San, Elektra
- Kaldewei, Abagle
- Wellis, Titano
- Duravit, Vero Air
- Wellis, Flavia
- Kolpa San, Tristan
Acéllemez kád
Nagyon fontos kérdés az is, hogy milyen anyagú kádat választunk. A vélemények erősen megoszlanak az akril- és a lemezkádakról. A lemezkádak alapanyaga teljesen természetes és gyakorlatilag tönkretehetetlen. A zománc réteg viszont sérülékeny lehet, ha silányabb minőségű kádat választunk, és ebben az esetben sajnos könnyen sérül, lepattan a zománc, és a hiba javíthatatlan. Ugyanakkor a jó minőségű lemezkádakat már 3,5 mm vastagságú bevonattal látják el, ami rendkívül ellenállóvá teszi a felületet. Ráadásul a zománc bevonat sokkal higiénikusabb, nehezebben tapadnak meg rajta a szennyeződések, tehát könnyebb a tisztántartása is és jobban ellenáll az elszíneződésnek is. A jó minőségű lemezkádak között találunk olyat is (például a Kaldewei kínálatában), melyre a gyártó akár 30 év garanciát is vállal és ez bizony nem semmi!
- Kaldewei, Puro
- Kaldewei, Ellipso Duo Oval
- Kaldewei, Vaio Duo Oval
Akril kád
Az akril egyfajta speciális hőre lágyuló műanyag, amely ezáltal könnyen formázható, jól alakítható, könnyen megmunkálható. Éppen ez a tulajdonsága teszi lehetővé, hogy a hagyományos formáktól eltérő, gyakorlatilag bármilyen formát kialakítsanak belőle, legyen az bármily’ extrém. (Van is erre példa szép számmal!) Az akril kádak nagyon könnyűek, ezért a szállításuk, mozgatásuk is egyszerű. Az akril kádak használatakor jobb a hőérzet, hiszen az anyag nagyon hamar átmelegszik és jól tartja a hőt, tehát lassabban hűl ki benne a víz. Az akril kádak felülete sajnos sérülékeny. Ha nehezebb tárgy esik bele, akár el is repedhet, de a vízkő, karcolások, elszíneződések (pl. hajfesték) is maradandó nyomot hagyhatnak rajta. Ugyanakkor az akril kádak javíthatók, illetve polírozással az apróbb hibák könnyedén eltüntethetők. Arról azonban muszáj szót ejtenünk, hogy komoly különbség van a teljes egészében akril, és a részben akrilból készült ABS-akril kádak között! Az akril kádak ellenállóbbak és javíthatók. Az ABS- akril kádak esetében csak a lemez felső része készül akrilból, a többi ABS, ami szintén egyfajta műanyag, de szürkébb-sárgább. Az ABS-akril kádak sérülékenyebbek, és a javításuk, polírozásuk is nehézkesebb az akril réteg vékonysága miatt.
- Kolpa San, Lulu D
- Wellis, Oval
- Kolpa San, Gloriana
A döntés tehát nem könnyű, hisz mindkét kádtípusnak vannak szép számmal előnyei. Egy dolog azonban biztos, és ez mindenképp segítség lehet a döntésnél: a jó minőségű kádak sokkal hosszabb élettartamúak, és sokkal tovább megőrzik eredeti szépségüket, mint a silányabb minőségűek. Tekintsük tehát egyfajta “befektetésnek” a drágább (jobb minőségű) fürdőkád megvásárlását, hiszen nem mindegy, hogy csupán néhány évre, vagy akár több évtizedre gondolkodunk előre.