Egységes design

Ha új házat építünk, vagy a meglévő otthonunkat készülünk felújítani, lényeges, hogy a saját ízlésünknek, igényeinknek, kényelmünknek megfelelő megoldásokat, bútorokat, berendezési tárgyakat válasszunk. Fontos azonban a harmónia megteremtése is, ehhez pedig a kulcs, az egységes design kialakítása. Ez sokak számára nehéz feladat, hiszen, nem mindenki rendelkezik olyan fantáziával, mely lehetővé teszi elképzelni, hogyan mutatnak együtt a különböző színek, formák. De nem kell elkeseredni! Több megoldási lehetőség kínálkozik erre a problémára.

3D-s tervezés

Az első – és legkézenfekvőbb – a 3D-s tervezés. Ehhez már számtalan ingyenes program áll a rendelkezésünkre. Azonban, ha biztosra szeretnénk menni, inkább kérjük szakember segítségét. Egy nagyobb átalakítás előtt célszerű felvenni a kapcsolatot egy belsőépítésszel, aki jó ötletekkel, tanácsokkal szolgálhat nekünk, és segíthet a legapróbb részletekig kidolgozni a tervet. A másik lehetőség, ha olyan helyen szerzünk be mindent az átalakításhoz, ahol vállalnak 3D-s tervezést. Így biztosak lehetünk benne, hogy minden valóban úgy fog kinézni az átalakítás után, ahogy megálmodtuk.

Impronta_craie

Impronta Craie

Nézelődés, tapasztalatgyűjtés

A gyártók szinte napról napra állnak elő újdonságokkal, melyek szinte követhetetlenek. Ezért az egyik legjobb módja annak, hogy ötletet gyűjtsünk, naprakészek legyünk az aktuális design-t, trendet illetően, ha elmegyünk az üzletbe és nézelődünk. Keressünk olyan, boltot, ahol lehetőleg mindent egy helyen meg tudunk vásárolni, hiszen így lehetőségünk nyílik arra, hogy egymás mellé illesztve nézzük meg, hogyan mutatnak az általunk kiválasztott dolgok. Az is fontos, hogy az üzletben olyan szakképzett eladót találjunk, aki érdemben válaszolni tud a kérdéseinkre.

Fürdőszoba design

Maradva profilunknál, a fürdőszobánál, mutatunk nektek néhány gyönyörűen kialakított fürdőszobát, hogy segítsünk ötletet találni. Lássátok, hogy mennyire fontos az egységes design kialakítása, a következetes tervezés, a profi kivitelezés. Gondoljatok a legapróbb részletekre is! Ne feledjétek, hogy akár egy csaptelep vagy egy design-os mosdó is feldobhatja a fürdőtöket! Apróságokkal is átváltoztathatjátok a fürdőszobátokat hétköznapiból, egyedivé.

Impronta_Turchese

1. Impronta Turchese

  1. Egy egészen friss design az olasz Impronta gyártól. Az egyszerű padló burkolathoz (Square Way), egy igazán színpompás és impozáns, karakteres színekkel játszó, elképesztő falburkolatot (Turchese, Turchese Batik) társítottak. Minden egyéb kiegészítőt a fal dominanciájának rendeltek alá. Az eredmény: egységes design, gyönyörű összkép a legújabb trendeknek megfelelően.

    Hatria_GFull

    2. Hatria G-Full

  2. Nemcsak a fal, padló színével, minőségével tudunk hatásos eredményt elérni. Íme, egy remek példa arra, hogy a mosdó, sőt, akár a WC, bidé is lehet hangsúlyos szereplője a fürdőnek. Sokszor épp az egyszerű, letisztult formák, vonalak teremthetik meg a helyiség egységét, és adják meg karakterét. A képen a Hatria gyár egyik legnagyszerűbb termékcsaládja, a G-Full egyik típusát láthatjátok. Ugyan, ki ne szeretné a reggelt egy ilyen fürdőszobában kezdeni? 🙂

    Samo_open

    3. Samo Open

  3. Tusoló tervezésénél hajlamosak vagyunk (régi, rossz beidegződéseknek köszönhetően) legyinteni, és azt gondolni: ez csak egy tusoló. És mekkora hibát követünk el, ha ezt a “csak egy tusoló” elvet követjük! Elképesztően nagy választékban kínálnak a gyártók tusoló megoldásokat: kabinokat, ajtókat, íves tusolókat, kádparavánokat, egyedi megoldásokat. És igen, akár a tusoló is lehet a fürdőszoba központja! Ehhez semmi más nem kell, mint egy olyan design-os darabot választani, mely vonzza a tekintetet. Millió példát mutathatnánk erre is. Amit hoztunk Nektek az a Samo Open tusolója.

    Grohe_Ondus

    4. Grohe Ondus

  4. Azt hiszem a csaptelepeket illetően nem is kell sok szót vesztegetni arra, hogy mennyire fontos az egységes design. Ha elkötelezzük magunkat egy típus mellett, akkor a mosdóhoz, kádhoz, tusolóhoz is célszerű ugyanazt a típust vásárolni. Ne feledjétek: ha jó minőségű csaptelepet választatok, évekig nem lesz gondotok vele, és jelentős mennyiségű vizet spórolhattok meg! (Képen: Grohe, Ondus)

    Kaldewei_megaduo_oval

    5. Kaldewei Mega Duo Oval

  5. Szándékosan választottuk ezt a képet a fürdőkádak központi szerepének bemutatására, hiszen, ez maga a letisztult design, és a megtestesült harmónia. A Kaldewei Mega Duo Oval fürdőkádja megérdemli, hogy központi szerepet kapjon a fürdőben!

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a fürdőszobabútorokat, fürdőszobai kiegészítőket, szerelvényeket sem, hiszen mind, mind hozzájárulnak a tökéletes fürdőszobaképhez.

Az egységes design kialakítása nem egyszerű feladat, de megéri időt szánni rá, mert, nem mindegy, hogy szeretjük-e azt, ami körülvesz minket, vagy inkább csak elviseljük.

A bejegyzés kategóriája: Füdrőszoba design
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.